Hogy lettünk Magmarketing?

HELLÓ,

Rudolf Gábor vagyok, és már a középiskolában vállalkozáson törtem a fejem. Kikerülve a suliból, azonnal belekezdtem a saját vállalkozásomba. Szolgáltatásokkal és termékekkel foglalkoztam. Mindig komfortosan éreztem magam, egészen addig, amíg nem kezdett el uralni mindent  a Google és a Facebook. A fejlődést tartom a legfontosabbnak, így hát próbálkoztunk megvalósítani a weben való jelenlétet. A jelenlét megvolt, de nem tudtuk jól csinálni. Te is tudod, hogy egy saját vállalkozással, főleg ha már 15-20 főt foglalkoztatsz, kisebb gondod is nagyobb annál, minthogy posztolgass, és hirdess. De elkezdtünk posztolgatni, hirdetni. Nem jól. Azt sem tudtam mi történik, mit kell nézni, és akkor kerestük meg az első marketing céget, akiktől csodát vártunk…

De a csoda nem jött. Tudjuk, minden jóra várni kell, de én azonnali eredményt akartam. Nem voltam megelégedve, és így egyik marketingestől a másikig mentünk. Majd volt egy ingyenes előadás, amin kaptam pár tippet, hogyan tudjuk felzárkóztatni magunkat ebben a misztikus online térben. Ezután tanfolyam jött tanfolyam után. elkezdett érdekelni a marketinges szakma, és izgalmasnak találtam. Egyre többet és többet tanultam, majd az egyik ismerősömnek elkezdtük hobbiból csinálni a marketingjét. És zseniális volt. Eredményekkel, bevétellel, több látogatóval. Azóta a marketing szerelmesei vagyunk. Mivel folyamatosan változnak a felületek, a szabályok, a trendek, a fejlődés még mindig a legfontosabb szempont a munkánkban. 

SZIA,

Farkas Anikó vagyok, és Gábor akkor vett fel, amikor még a mester képzésemre jártam. Heti pár napban dolgoztam, és segítettem azokat a feladatokat, amelyekre nem volt idő. Befényképeztem a termékeket, Facebook oldalakat kezeltem, és segítettem a marketing cég munkáját. Lenyűgözött ez a szakma, és felnéztem azokra az emberekre, akik ezt az egész rendszert átlátják.Mivel mindig is imádtam új dolgokat megtanulni, és Gábor mindig támogatta a fejlődésem, rengeteg dolgot ki tudtam tanulni. Ezért a diploma után nem is keresgéltem volna másik állást. Először a termékfotók készítését sajátítottam el. Olcsóbbnak bizonyult megvenni minden profibb eszközt és kelléket megvásárolni, mint minden alkalommal megbízni egy fotóst. Majd jött a weboldal készítés, a Facebook és Google hirdetések, és egy pár éve a grafikusi szakma. 

Tanfolyamról, tanfolyamra jártunk, és egyik reggel úgy jött be Gábor az irodába, hogy “Anikó, mit szólnál ha mi csinálnánk innentől minden? Nem csak magunknak, hanem az egyik barátom cégének is”. Nagyon örültem, de egyben féltem is attól, eleget tudunk-e. Nem, soha nem szabad ebben a szakmában azt hinni, hogy eleget tudsz. Mert akkor megállsz a fejlődéssel, nem tudod tartani az iramot, és nem lesz ügyfeled. Fejlődni kell, és folyamatosan tanulni, hogy neked is a legújabb trandeket tudjuk hozni, a legújabb hirdetési trükkökkel Imádom amit csinálunk, hiszen alkotunk. Alkotunk, hogy neked jobb legyen. Alkotunk, hogy sikeresebb légy. És a kreatív munka amit végzünk, zseniális érzés. Mert szépet és eredményes dolgokat készítünk. Gábor az üzleti, és analitikus részekért, én pedig a kreatív tartalomért vagyok felelős. Így lesz egy kerek egész, és így tudunk széleskörű szolgáltatást nyújtani. 

És neked mi a történeted?

Ha meg lennél elégedve, nem lennél az oldalunkon. Nagyon szeretnénk neked segíteni, hogy megvalósítsd a céljaidat. Gondolhatod most, hogy “ez is egy marketing szöveg, miért akarnának nekem segíteni, mikor nem is ismernek?”.  Egy része ennek igaz. Az hogy nem ismerünk. Viszont nem marketing szöveg, mert segíteni akarunk, azért hogy a vállalkozók jól tudjanak élni. 

 

És ha egy vállalkozó jól él, akkor egyre több alkalmazottja lesz, így még több családnak a megélhetéséért felelős. Ez a mi küldetésünk, és missziónk. Szóval kérlek válassz, hogyan akarod elérni a célod. 

 

Nem tudod eldönteni?
Beszélgessünk egy kávé vagy tea mellett.

Van egy olyan lehetőség, hogy találkozunk, és elmeséled nekünk milyen a vállalkozásod és mik a céljaid. Felmérjük a jelenlegi online jelenléted, és elmondjuk, mi lehetne a következő lépés. Mik az erősségek, és mik azok amiken fejleszteni kellene.

INGYEN!!!!

Add meg az e-mail címed, és felvesszük veled a kapcsolatot. Leegyeztetünk egy időpontot, és hidd el már a találkozó után úgy fogod érezni, tettél valamit a jövődért, és a sikeresség felé. 

 

Addig is olvasgass és fejleszd magad, a siker blogunkkal.

Ne maradj le, iratkozz fel az oktató leveleinkre.

Rólunk

Teljes körű online megjelenés minden részletéről gondoskodunk. Büszkék vagyunk mentor programunkra, ahol megtanítjuk hogyan kell a saját céged marketingelni. 

Missziónk

Mindenki értsen az online megjelenés alapvető használatához. Ez az új piac, a piacon pedig tudni kell kofáskodni.

Keress minket!

  • +36704194533
  • hello@magmarketing.hu
  • 1042 Budapest, Árpád út 102-104.
Close Menu